Most hogy tavaszodik megint kezdenek előjönni a motorosok.
Miért is veszem rögtön észre Őket? Egy vagyok voltam közülük.
A párom kérdezte még a kapcsolatunk elején, hogy honnan jött a motorozás kedvtelésem.
Nem tudtam rögtön választ adni. Talán azért mert annyira régről fakad az érzés, és nem is kedvtelésnek inkább érzésnek nevezném.
Amióta az eszem tudom volt a családban motor. Édesapámnak is volt még „legény” korából, és ez nem változott meg a család alapítást követően sem.
Halvány emlékeim vannak arról, ahogy vendégségbe, vagy vásárolni megyünk és az
oldalkocsiban ülök, pontosabban ülünk húgommal. Talán ezért van neki is manapság motorja. Már csöpp korunktól belénk ívódott a motor közelsége, a használttal együtt járó kellemetlenségeket észre sem vettük. Mindig kint parkolt az udvaron, köztünk volt, velünk, értünk. Ez hosszú éveken keresztül nem is változott. A különbség csak a motor típusa volt. Pannónia volt sokáig. Amikor már csak apum használta a motort, a Simson Start nyúzta. Ezzel járt dolgozni, vagy bárhová. Szinte nem is használta a keróját, csak ha együtt ment a család valahová: ekkor 4 kerékpárral mentünk a mi kis mezővárosunkban a rokonokhoz, vagy máshová. A motor hangját tökéletesen ismerte kutyánk Rexi, már messziről jelezte, ha meghallotta: és mi is tudtuk rögtön: apu jön haza a munkából. Hétvégén néha elmentük a határba… igen már motorozni. Először csak a kormányt foghattam, majd a gázt is húzhattam. Hatalmas élmény volt.
Ekkor még tizet sem töltöttem be, de már vezetni akartam. A válasz a lábam rövidségére hivatkozott. De ígéretet kaptam, amint leér a lábam a motorról, vezethetem. Így is lett. Amint a váltóig leért, már megtanultam a váltást, fékezést, de még apum tartotta a motort mögöttem ülve. És amit leért a lábam már vihettem is.
Nagyon sokáig nem volt saját motorom. Barátokéval, apum Simójával mentem a haverokkal túrázni, de a jogosítványom rögtön megszereztem amint lehetett. Természetesen a vezetéssel (gyakorlati vizsgával) nem volt problémám.
Innen már csak idő kérdése volt a saját motor. Már ekkor 14 évesen sajátot szerettem volna. Először Babetta jutott kizárólagos használatra, még az a típus, amelynek nem volt hátsó rugózása. Utána MZ. Az egyik osztálytársam MZ 250-ével szereztem meg a nagymotor vizsgát, a személykocsi jogosítvánnyal egy időben.
Ekkor iskola következtében elkerültem a városból 3 évre, ahogy visszajöttem dolgozni, elkezdtem gyűjteni a saját motoromra. 
Az első igazán saját igazán nagy motorra. Aprilia Tuareg Wind 350-es enduro lett. Szerettem, sokat utaztunk együtt. Ezt egy Honda VT 750 követte, majd megvettem a mostani gépem: RST 1000.
Úgy gondolom, ha valaki motorost lát, nem szabad rögtön ítélni, vagy elhinni más ítéletét, ugyanis a többségnél ez nem hirtelen fellángolás, sokkal inkább egy érzés.
De még milyen jó érzés, amikor saját kezű javítása után kerülsz vele egy jóízűt!
