Ahogy a reggeli hóra felébretdtünk eldöntöttük, hogy ki kell használni ezt a mesés időt... irány a Sárpentetlei erdő.

Az erdei tornapályán mentük körbe, közben jókat hógolyózva, és nagyokat ö(ő)rülgettünk, milyen szép tud lenni a hóesés...
Igaz már nagyon várom a tavaszt, főleg májust, - végre elő lehet venni a motort, és jó kis koncertek - de azért a tél is tud igazán szép lenni. Az idei az volt: volt benne hideg jócskán, volt benne hóesés, és szép lezárása volt az idei évnek, még ha tarkítva is volt a vége vizsgaidőszakkal, és világválsággal. (igazán szépen mutat a két válság egymás mellett )

Azért mondhatom, hogy idén sikerült a sok fagyos éjaszka eredményének is örülnük: kimentük egy igazán jót csúszkálni a Velencei tóra. Rengetegen voltak. El sem hinné az ember, hogy télen is annyi kocsi áll a parton mint nyáron. A társaság egy része hokizott, a többség viszont csak csúszkált a maga jókedvére mint mi is tettük. Sikerült fakutyát is bérelnünk és mondhatom nagyon élveztük a kint eltöltött perceket.
Visszafelé pedig természetesen egy kalasszikust hallgattunk az autóban: